Kerkáskápolna bemutatása

Kerkáskápolna az Őrség történeti - néprajzi tájegység egyik települése. A Kerka kiszélesedő völgyében fekszik, ezért területe a többi őrségi településtől eltérően nagyrészt sík, illetve északi irányban enyhén emelkedő.

A község az őri szervezet fennállása idején (11-14. század) a Kerka-őrök faluja volt. 1428-ban Alkarika (Alkaryka) más néven Kápolnásfalu-ként (Kapolnasfalw) említik. A falu a 16. század végén Őriszentpéter mellett az Őrség legnépesebb települése volt. A török időkben a falutól északra lévő területen kisebb erődítmény állhatott. Ennek nyomai ma már nem látszanak, csupán a Várdomb dűlőnév utal létezésére.

A középkori temploma 1590 körül a török támadások következtében elpusztult. Helyette fából egyszerű kápolnát építettek, de az 1700-as évek közepére az is megsemmisült. A település lakói a XVI. század második felében protestánsokká lettek. Kerkáskápolna anyaegyház volt. Az 1600-as - 1700-as évekből néhány itt működött lelkész nevét is ismerjük. 1643 körül Halászi István, 1654 körül Szomoróczy György, 1693 és 1713 között Dávidházi Mihály, majd 1730 és 1732 között Pápai Bodnár Pál volt a falu prédikátora.

Iskolájáról az első adat 1708-ból való. Az 1710-11-es pestisjárványban 58 áldozatot követelt.[3] 1732-ben, a Carolina resolutiot követően Rosty István alispán fegyveres katonasággal foglalta el az Őrség protestáns templomait és átadta azokat a katolikusoknak. Kerkáskápolnáról is elűzték a falu utolsó önálló lelkészét (Pápai Bodnár Pált). A kerkáskápolnai templom ebben az időben már szinte használhatatlan állapotban volt, hamarosan teljesen romba dőlt. 1732 - 1735 között a falu lakóinak közel fele a vallásüldözés és a súlyosbodó terhek elől Somogyba szökött. Az itt maradottak közül is többeket az Őrség más településeinek a szökések miatt megüresedett jobbágytelkeire költöztettek át. A falu területének keleti felén a földesúr Batthyány család allodiális birtokot (majorságot) alakított ki. Ez az időszak jelentette a falu történetében a legnagyobb változást.

Kerkáskápolna az Őrség egyik legkisebb településévé vált. Szóba sem jöhetett a templom újjáépítése vagy a türelmi rendelet után az egyházközség újjászervezése.

Nemesnépi Zakál György által 1818-ban papírra vetett Eörséghnek Leírása című tájmonográfia szerint:

"Kerkás kápolna huszonhét gazdával. Kerkásnak azért neveztetik, mivel a' Kerka vize, a' melly a' Vandal Hegyek közt több apró patakotskákból és forrásokból veszi eredetét, és Hodosi, Kotormányi, Dávidházi, Sanyaházi és Bajánházi Helységeknek Határain foly keresztül, itt főképpen meg nagyobbodik. Napkelet felöl Ramocsai, dél felöl pedig Dobraföldi Zala Vármegyei Helységekkel határos. Ennek a' Helységnek határa minden egyéb Eörséghi Helységnek Határainál jobb, kiesebb, rónább, termékenyebb; a' honnét a' Jobbágyi rendszabásoknak bé hozatalakor az Uradalom a' maga Majér gazdálkodását /:allodiaturáját:/ a' fölösleg ki jött földekből ideejtette és helyheztette. Dél felöl a' Kerka mellett szép réteket, kaszálokat; a' Kerkán túl van a' Dobraföldi Erdő. Észak felöl majd fél orányi járásra tiszta sík mező körülködik, a' melybe szép hasáb szántóföldeket szemlélhetni. Azon túl kezd a föld domborodni, és ott sürü Erdük, Fenyvesek emelkednek. Napnyugot felé a ' Tseren túl /: a' mely még K. Kápolnához tartozik:/ igen közel esik Bajánháza"

A település lakossága mezőgazdaságból és állattartásból élt. A település népességszáma 1785 évben 189 volt, mely 1949-ig növekedett és elérte a 357 lakost is, majd ezt követően 1990-re már csak 94-en lakják a települést. 2015-re 78 fő volt a falu lakossága.